Zsonglőrtalálkozó 2015 – Ámbédkar és Kaj Zhas a porondon

Balmazújváros, 2015. júliusa. Rekkenő hőség, a Hortobágy szívében, megkezdődött az igazi nyár, és épp vége a tanévnek, amikor a Zsonglőrtalálkozót tartjuk 11-től 14-éig. Több, mint fél év és közel 50 önkéntes kitartó munkájával létrehoztunk egy rendezvényt, amire 200 résztvevő volt kíváncsi, szerte Magyarországról, nagy számban a határainkon túlról, akár Madagaszkárról. Közéjük sikerült becsöppenniük a sajókazai Ámbédkar iskola növendékeinek, és a pesterzsébeti Pince Ifjúsági klub Kaj Zhas cirkuszprojektje résztvevőinek. Húsz roma fiatal az országból, akik már mind több, mint egy éve űzik a zsonglőrködést, akrobatikát nagy lelkesedéssel és egyre nagyobb elhivatottsággal. Tavaly, a Budapesten megrendezett zsonglőrtalálkozón volt lehetőségük először részt venni hasonló rendezvényen, de sokkal kevesebb tapasztalattal, és kisebb léptékben. Idén már hónapokkal előre készültek a nagy eseményre, amikor találkozhatnak a találkozó nemzetközi zsonglőrgárdájával, akiknek megmutathatják meddig jutottak, és új trükköket leshetnek el.

Csütörtökön délelőtt érkezett meg a két csapat, az Ámbédkar, és a Kaj Zhas. A találkozó ekkor nyitotta meg kapuit a nagyközönség számára, de a sátorhelyek még üresen álltak, ezért a pályázati pénzből beszerzett sátrak felállítása volt az első napirendi pont, hogy mindenkinek legyen hol aludnia. Majd ebéd, és kezdődhetett az ismerkedés a helyszínekkel és a résztvevőkkel. Valamint egy próbát is kellett rögtönözni, mert péntek délután a szabadtéri színpadon az egész város nézőközönsége előtt mutatják be a fiatalok a számaikat, és nem mindegyik volt még teljesen készen. De sikerült létrehozni koreográfiákat a nap folyamán, amit aztán még este is gyakoroltunk. Közben pedig új ismeretségek születtek.

1487874_10203957904622521_354187401744032568_o
Pesterzsébeten heti rendszerességgel van foglakozás, ezért a Kaj Zhas-os csoport nagyon ki volt éhezve az új tudásra, ezért már az első nap nagy magabiztossággal vetették magukat a profi előadók közé. Az Ámbédkarosok inkább a koreográfiák hangolásával voltak elfoglalva, mert átszerveződés történt a résztevőkben, és ez borította az addigi tervet.  Este pedig a hivatalos nyitóbulin sikerült részt venni, amit a Termálfürdőben rendeztünk meg, és abszolút megadta az egész találkozó felszabadult hangvételét.

Pénteken délután 5-kor volt a fellépés a szabadtéri színpadon. Előtte a nagy melegre való tekintettel volt strandolás is a fürdőben, és a művházban tartottuk a főpróbát. Ekkor jelent meg a forgatóstáb az Indextől, akik direkt a szociális cirkuszos projektjeink miatt tették tiszteletüket, és követték figyelemmel az egész folyamatot. A fellépés előtt nagy stressz volt mindenkiben, főleg a szervezőkben: a tanárok, és a kísérők minden idegszála pattanásig feszült, mert ez a fellépés, pláne úgy, hogy nagy nyilvánosságot hozó kamerák is veszik, óriási jelentőségűvé vált. De a fiatalok mindkét helyről kiváló módon hozták ki magukból a maximumot. A 15-20 perces komplett előadást fennakadás nélkül előadták, a kisebb hibákat, ejtéseket pedig abszolút tudták kezelni. És ami nagy előrelépés tavalyhoz képest, hogy most már ennyi gyakorlás után az is egyértelműen látszott, hogy mennyire élvezik az egészet! A fellépés után két forgatóstáb is megrohamozta a fiatalokat, akik hosszan nyilatkoztak élményeikről.
10481605_10204546112313843_3448930685496940942_n1622746_10204546111913833_3597466005162311555_n11393122_10204546108953759_7297625776921938940_n11535925_10204546182795605_9079534762519732595_n

Ez volt a nagy megkönnyebbülés pillanata, számukra a találkozó legnagyobb kihívást jelentő része lezárult. Innentől már teljes beleéléssel nézték végig a színpadon a profi előadók open stage fellépéseit, és miután besötétedett, a nemzetközi tűzzsonglőr show-t. Ezek után még egy kombat, azaz buzogánypárbaj is megrendezésre került az éjszaka folyamán, amire nevezni még nem neveztek, de lelkes nézőként végigszurkolták a mérkőzéseket.

Szombaton a fiatalok részt vehettek akrobata workshopon , ahol a bemelegítés után a tornateremben felszerelt légiakro eszközöket próbálhatták ki. 11389995_10204551614491394_3300678901027328257_n 11412103_10204551621851578_5388274508635621947_nDélután pihenős része megint a strandon telt, de oda is sok cirkuszi eszköz került ki, mert egy a szociális cirkuszos csapat egy vetélkedőt rögtönzött a roma srácoknak.
11407099_10204549729804278_3735153353659117890_n 11407290_10204549721964082_6825785192092968719_n
Közben zajlott a röpbuzogány (volleyclub) bajnokság is, amire egyik Ámbédkaros bátran nevezett is! Döntőig még nem volt esélye csapattársával eljutniuk, de a kihívás bevállalása minden irányból jól vette ki magát. Este a művházban volt a gyűlés, mert ott rendezték meg a találkozó legrangosabb eseményét, a Gálaműsort, ahova a leghíresebb fellépők jöttek szerte a világból. Ez a show minden igényt kielégített, és a fiatalok elé olyan első osztályú példaképeket helyezett, akikkel utána még a fellépés után, és másnap is közvetlen kapcsolatba kerülhettek. Ez nagyon fontos motiváló erő volt, és csodálatos lehetőség. Főleg, hogy a résztvevők a kimunkált, profi előadások után megmutatták humoros, és spontán oldalukat is az éjszakai Renegade show-n, ahol minden őrült ötlet előkerült.

Vasárnap már a levezetés napja lett volna, de végül mégis ez a nap került be az esti hírekbe.  A Vizes Zsonglőr Olimpia nagy felhajtással járt a strandon, ahol a helyi hétvégi csobbanók megrökönyödésére a legextrémebb versenyszámokban ment a játék: labdadobálós fejesugrás, buzogányegyensúlyozás a vízben, és hasonlók.
11536105_10204546107953734_1492982024372466214_n

Nagyon élvezték a fiatalok a vízi szórakozást, és ez méltó lezárása lett annak a csodás négy napnak, amit a zsonglőrködés varázslatos világában tölthettek Balmazújváros vendégszeretetében. És ez az egyedülálló tapasztalat jövőre biztosan egyre jobb saját előadásokban fog kamatozni.
10257971_10203957902822476_4963301740238121013_o

Index video
RTL híradó
Cikk a helyi médiában

írta: Pál L. Bendegúz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.