Szolnokon az Aba-Novák Agóra Kultúrközpontban

Októberben már nem először tartják meg Szolnokon az Életmódfesztivált. Idén minket is meghívtak, hogy egy, a szociális cirkuszról szóló prezentációval színesítsük a rendezvényt.
életmódfeszt

A délelőtti műsorsávban kaptunk helyet. A Kultűrközpont stábja nagyon profi támogatást nyújtott, technikailag minden készen állt egy előadáshoz. Egyedül a közönség nem akaródzott jönni. A rendezvényre sem. Idén tették először belépőssé a programot, és ez elijeszthette a látogatókat. Így a kidolgozott diasort végtelenítve betettük a háttérbe, hogy  a nagyterembe bejövő közönség láthassa. Közben kipakoltuk a játékokat is. Némi forgalom akadt, gyerekek és felnőttek is jöttek játszani. Közben felmértük a terepet, és úgy döntöttünk, hogy az egyik bejárat mellett lévő területre költözünk. Itt már jobban akadt mozgás, de még mindig sokkal visszafogottabb, mint amihez szokva vagyunk.

IMG_20151010_131140

 

A vártnál alacsonyabb résztvevőszám miatt a helyi dolgozóknak is volt lehetősége kipróbálni a zsonglőrtehetségüket. Összességében jó hangulatban távoztunk, úgy, hogy a szervezők a jövőben is várnak vissza minket.

Dombi Krisztián és Pál L. Bendegúz tartotta a foglalkozást

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.